Könyvhosszabbítás

Vonalkód
Jelszó

Online katalógus

E-könyvtár

Kattanj rá!

Csíííz!

csíz

belépés

Jeles napok

Húsvét

A húsvét, a kereszténység egyik legnagyobb szent ünnepe, Jézus Krisztus feltámadásának az ünnepe. „Mozgó ünnep”: Húsvét vasárnapja a tavaszi napéjegyenlőséget követő első holdtölte utáni első vasárnap. A tavaszvárás, a tavasz eljövetelének ünnepe is. Ebben az évben április 16-ára esik húsvét vasárnapja.

 

A locsolás az emberiséggel csaknem egyidős termékenységkultusszal van kapcsolatban, ugyanakkor a vízzel való meghintés utal a keresztség jelére és tartalmára. A szokás arra a legendára is visszavezethető, amely szerint locsolással akarták elhallgattatni a Jézus feltámadását hirdető jeruzsálemi asszonyokat, illetve vízzel öntötték le a Jézus sírját őrző katonák a feltámadás hírét vivő asszonyokat.

Húsvéti tojás,piros tojás: húsvéti szimbólum, eredetileg csak pirosra festve, később minden más színben, díszítve is. - Maga a tojás a legrégibb húsvéti eledelek egyike; az életnek, az újjászületésnek archaikus jelképe. Amint a tojásból új élet kel, úgy támad föl Krisztus is sírjából az emberek megváltására.

A locsolkodásért cserébe hímes, de legalábbis festett tojás jár a fiúknak. Sok változata és technikája létezik mind a tojáshímzésnek mind a festésnek. Egy legenda szerint mikor Krisztus a keresztfán függött, előtte egy asszony egy nagy kosár tojással állt meg imádkozni, és Krisztus vére rácseppent a tojásokra. Ezért szokás a húsvéti tojást pirosra festeni. A vallásos magyarázaton túl a piros szín nemcsak a vért, az életet, hanem a szerelmet is jelképezi, és ezért a piros tojás szerelmi ajándék, szerelmi szimbólum is lehet húsvétkor.

Locsolóvers. Külön műfajjá fejlődött a locsolkodáshoz párosuló – néha engedélyt kérő, néha humorosan fenyegető – rövid vers elmondása.

Vesszőzés: A locsolkodással egyenértékű szokás volt a vesszőzés. Sibának nevezték az általában fűzfavesszőből font vékony korbácsot, amellyel a legények megcsapkodták a lányokat. A vesszőre ezután a lányok szalagot kötöttek és a fiúkat borral vendégelték meg.

Hajnalfa: Húsvéthétfő hajnalán a legények a kiszemelt lány kerítéséhez egy fiatal fát erősítettek, majd másnap bebocsátást kérve alaposan megöntözték a leányzót.

 

Messze földön jártam,
Szép harmatos reggel,
Aranytündér kútvizéből
Vizet merítettem.
Aranytündér kútvizével
Öntözgetni járok,
Olyan szagos, mint a rózsa,
Gyertek ti is, lányok!

 

Napsütötte szép tájakon
Jöttem végig az utakon.
Felém hajlott sok-sok virág,
Rózsavizük osztogatták.
Meglocsollak mostan véle,
Piros tojást kérek érte.

 

Még több locsolóverset tölthetsz le innen vagy a Gyermekkönyvtár honlapjáról a Tölts! menüpontból.